Kedveseim!
Abban a reményben, hogy nőként nem én vagyok az első az Újesztendőben, Isten hozott mindenkit - újra itt! Kívánjak boldog Újévet, ahogyan minden évben megtesszük, aztán az Újév meg tojik rá? Naaaa! Hát jöjjön mán az a boldogság!
Hamupipőke jut eszembe, aki levetette rossz rongyait, és úgy ment a bálba, szép, selyem ruhába'...rá is bukkant a király fiára.
Körülnézek a fényes bálteremben, s hát mit látnak szemeim? Van ott pár asszony, ember a tavalyi rongyokban! Még ilyen szégyent! Rongyokban - bálban, drámában - boldogságban?
Mindig szeretünk nagylelkűek lenni - másokkal. Az látszik is, meg akkor legalább társadalmilag lehet ilyen tábla a nyakunkban: "én vagyok, aki nagylelkű, szeretetteljes, megértő, szerethető, a legjobb barát, feleség, anya"...stb.
Ha magunkkal lennénk nagylelkűek, esetleg le is mondhatnánk néhány drámánkról. Néhány azonosságunkról, melyekhez ragaszkodunk. Például a szenvedés-függőségről. (Hogy csak egyet-kettőt említsek a tavalyi rongyaink közül.)
Ha magunkkal lennénk nagylelkűek, akár meg is bocsájthatnánk magunknak néhányat a tavalyi tévedéseinkből. Hiba lenne azt gondolni, hogy annak nincs látszata, és ne lenne erős hatása a közösségre. Mibe kerülne méltányolni tavalyi törekvésünket a jóra, a jobb életre, a változásra? Számon tartani, mi mindent tettünk magunkért.
Megvizslatni az elvárásainkat magunkkal szemben, és másokkal szemben. És el is lehetne talán siratni, hányszor estünk pofára...
amikor az elvárásaink nem teljesültek.
Lehet persze mondogatni a pusztító mantrát: "mindenki cserben hagyott." Egy másik szintről nézve azonban látni lehet, hogy mindenki épp csak a saját életét igyekezett élni. Ez lenne az ok, amiért pusztulni kellene a világnak?
Ha tudatosak vagyunk, majd észre vesszük, hogy pontosan annyira szeretnénk másokat birtokolni, mint amennyire bennünket birtokolni akarnak számunkra fontos személyek.
És talán ekkor sikerül majd elindulni azon az úton, melyen lehetőségünk van átrajzolni azt a hamis képet, azt a sémát, melyet úgy hívnak: birtoklási vágy.
Sok-sok ilyen rongyot vonszolunk magunkkal. Mindenki a sajátját. És ott ácsorgunk a bálban, boldog újévet kívángatva egymásnak. Éltetjük a hamis látszatot, hogy a bálhoz, az örömhöz nem kell ruhát váltani. Jó az a régi, rongyos gúnya is!
Nézz be Te is, Kedves a gadróbodba! Már tavaly össze kellett volna ott pakolni, a kilences évben lezárni, kitenni, rendet rakni, elengedni. De az ember nem egy masina, aki számrendszerekkel van programozva. Vagy, ha neked ez fontos, akkor tedd meg a kilencedik napon, a kilencedik hónapban...vagy, ha ettől szabad vagy: akár ma, most, ebben a hónapban, ebben az évben!
Ehhez kívánok mindenkinek sok erőt, hitet, kitartást! És bőséges aratást az idén!
Sok szeretettel:
Andi