5.Nap
Természetesen megint nem arról van szó, hogy megmondanám – mintegy felülről –, hogy éljél-e mozaik családban, belevágj-e, vagy sem. Magam egyszer már éltem mozaik családban, ahová én vittem több terhet, és közös gyermekeink is születtek. És elváltunk. A volt férjem újra nősült, és a nő is hozott gyermekeket a családba. A kapcsolatuk azonban pontosan amiatt nem működik rendesen, amiért a miénk sem működött. És mindkettőnknél a személyes alapokkal volt a baj, amin csak csavart egyet a mozaik életközösség. Most is mozaik házasságban élek, de sokkal jobban meghúzott határokkal, és sokkal tudatosabban. És úgy látom, hogy a párom is fel tudott nőni a feladathoz. Nagy tanítás volt számomra, amikor a felnőtt fia súlyosan megbetegedett, hogy hol vannak a határaim, mi az, amiben kompetens vagyok, és mi az, amitől távol kell magamat tartanom, mert így tudom a legtöbbet tenni. Igen, az élet furcsa dolgokat produkál. Néha a nem-cselekvésben több a szeretet, mint az aktív részvételben. A „majd én megmondom, hogy mit kellene neked tenned” típusú elképzelések lehetetlen helyzetbe tudják hozni a párunkat, akár mozaik az életközösség, akár nem. S ugyanígy a „majd én elintézem helyetted” elképzelések.
Szóval nincs recept, hogy mit csinálj, hogyan dönts! Egyetlen gyógyír van, amit fel lehet írni: számolj el önmagaddal! Ám az otthon való rágódást nem javaslom. Mert az túlzott önreflexióhoz vezethet, és a végére már azt sem tudod, hogy ki vagy, mi vagy, és melyik érzésed valódi, melyiket csak beképzeled… Valamilyen irányított folyamatban (terápiában) viszont nem csak a probléma körül fogsz forogni, hanem segítséggel elindulsz a kivezető út felé.
Nem tilos, megengedni magadnak, hogy kísérletezz az életeddel. „Vagy megszokom, vagy megszököm” alapon. Az életed azért van, hogy minél több dolgot próbálj ki, és nem azért van, hogy beállj egy nyomvonalba, és aztán végigmenj azon, mint egy vonatszerelvény.
A legtöbb tanító irányzat (különösen a tradicionális vallások) erre sarkall, és az erkölcs köntösébe burkolja, hogy valójában irányítani akar téged. És egyre többen keresik azokat az irányzatokat, amelyek arra buzdítanak, hogy tapasztalj, tanulj belőle, építkezz! És abban az is benne van, hogy ne félj elrontani! Mert: miközben a tökéletességre törekszel, közben nagyon sokszor nem leszel elég sem, nemhogy tökéletes. És akkor jön a kudarcélmény: „nem tudtam megcsinálni!” Az élet azonban pontosan azt várja tőlünk, hogy hibázzunk, és egy idő után vegyük észre magunkat, és váltsunk irányt. Próbálkozzunk más felé, máshogyan, más utakon, esetleg más szekérre kapaszkodva. Az, hogy tökéletes legyen minden, csak az ember vágya. Isten (ha van néked istened) ezzel szemben minden tapasztalást hasznosítani fog a Nagy Lélek számára. Isten szempontjából nincs hiábavaló élet, és nincs hiábavaló szenvedés, nincs olyan kategória, hogy „tévút”, „tévedés”, csak az út számít maga.
Gondolkozz csak egy kicsit: mikor van több lehetőséged az életedet színesíteni? Ha elronthatod, vagy ha nem?
Ezzel zárom soraimat, és kívánom neked tiszta szívemből, hogy merj élni, merj tapasztalni, és merj szeretni – feltétel nélkül.
Szeretettel:
Béres Andrea
családfelállító
író