Férfiak Napja
Örömteli, hogy valakinek eszébe jutott a Nőnap, Anyák Napja és Apák napja után a Férfiak Napját, mint ünnepnapot életre hívni. Nagy ajándék az Élettől, hogy vagytok Ti, Férfiak! Érdemes e pillanat arra, hogy megemlékezzek Rólatok, Kedves Lények! Sosem akartam az életemet nélkületek élni. Egész életemben mindig újra és újra elindultam egy újabb ösvényen – Veletek…
Ó, nem kell megijedni! Azért a teljes létszám nem volt meg, és nem is lesz – szerencsére. Szobám falán nincsenek strigulák. De azért maradok ebben a „tömegszellemben”, gyűjtőfogalomban, hiszen minden egyes férfi, akivel találkoztam életem során, akit megismertem, és szerettem, mindig a Nagy Egészet képviselte, vagyis ebben az értelemben A Férfiakat.
Szerencsétlenül végződött kapcsolataim Veletek nem tett engem férfigyűlölővé. Amikor sebeink is találkoztak, nem több találkozott, mint két emberi lény – női-, és férfiruhában. S ugyanebben a szellemben, amikor boldogultunk egymással, két ember boldogult.
Mi nők – de legalább is én, mint nő…járom a női utamat, ahogyan nékem az sikeredik. Mindig azon kapom magam, hogy képezem magam valamilyen nővé…és sok nőtársam ugyanígy tesz, miközben Ti ezt szelíden elviselitek, máskor kiakadtok, kísértek és magamra hagytok. Na, persze, nem mindannyian, hanem a képviselőtök, akivel ma együtt élek. Látom, hogy nálatok, Kedves Férfiak, nincs ekkora felhajtás az Ösvényt illetően. Nem akarjátok egymást vezetni, minden kutyafülébe belefogni, hogy valahogyan átugorjátok a saját árnyékotokat. S azt hiszem, szerencsések vagytok, ha olyan nőbe botlotok, társatokul szegődik, aki nem akarja, hogy ilyenné, vagy olyanná váljatok – mindegy, csak az ne legyél, aki vagy, és főképp olyan ne.
Amint megyek át banyába, hunyt szememről tűnik az álom. Az álom-családról, az álom-gyerekről, az álom-férfiről, a Nagy Ő-ről, a Nagy F-ről…általában a szuperlatívuszokról. Öt évtizednyi tapasztalás kellett nekem ehhez.
És, miközben nagyon szuperré akartam válni, sokszor kínoztalak Benneteket önnön nagyságom és kiválasztottságom hegyes lándzsájával. Jó sok sebet kaptam tőletek a csatákban. S ha jobban megnézem magam, hát tényleg veszélyes egy nőszemély vagyok! Akire csak lőni lehetett. A Ti történeteteknek az a része már nem az én suldom, ha újra és újra háborúba keveredtetek más nőtársaimmal. Az biztos, ahogyan engem felszabadított az általánosítástól való elszakadás, nektek is sokat hozhat a konyhára. Nem az összes nő bolond egyszerre. Nem a nőiséggel van a baj, hanem az emberrel. Annak sorsával, kondicionált mintáival, és be nem gyógyult sebeivel. Ilyenkor egyszerűen az Ember találkozik az Emberrel, nő-, és férfiruhájába bújva.
Szerettem volna átérezni, hogy milyen az, amikor egy ilyen jeles tömegnapon rátok gondolok, és veszek egy finom süteményt egyik képviselőtöknek, akivel most élek. Valami átütő élményre számítottam. De aztán be kellett látnom, hogy nem tud különleges lenni ez a gesztus, mert szinte minden nap hozok valamit az asztalra, amit csak értetek veszek meg, mert én nem is szeretem. De tudom, hogy nektek bizony jól eshet egy hideg sör a fárasztó nap estéjén, vacsorához…vagy egyáltalán: jól eshet egy egyszerű vacsora is, amikor nem is számítotok rá. Jól eshet a hajlandóság, az odaadás, a beszéd, vagy csak a meghallgatás. Mindezekben – és még sok más dologban -, azt hiszem egyek vagyunk. Na jó. Bevallom, lódítottam. Nem igaz, hogy nem szeretem a sört! De annyira nem, hogy egy fárasztó nap után csak azért külön betérjek a boltba gyúródni. S mivel mégis betérek, ettől az a nap máris ünneppé válik. Amikor látom, hogy örülsz – örültök. Jól esik.
Amikor a sarkamra állok, és kifejezem, hogy ezt és ezt nem teheted meg velem, akkor azt mostmár nagyon komolyan gondolom. A hangsúly – arról, hogy mit várok el -, egyre inkább áttevődött arra, hogy mit nem tűrök el. A különbség a két hozzáállásomban ott van, hogy míg az előbbivel téged akartalak szabályozni, az utóbbival megmutatom a határaimat. Igen. Talán így szebb lesz az életünk. Lesz benne valami kiszámítható. Magam is sokat szenvedtem, ha olyan képviselőtökkel sodort össze az ár, aki kiszámíthatatlan volt. Így jobban érzem magam veled, és bizony, nagyon sokszor elkövettem azt a hibát, hogy szabályozni akartalak téged (az összes pasit). Aztán megméricskéltelek, s bizony gyakran kiderült, hogy hibádzik a húsz centi. Ez hiba volt, belátom. De te szeretsz engem, mert még mindig itt vagy velem! S veled A Férfiak. Akiket ma ünnepel, aki mer, aki szabad a lelkében.
Látok közöttetek sok férfit, aki átmegy lábtörlőbe, pincsikutyába, mindent eltűr, mindent elvisel a szeretett nő kegyeiért. Biztos vagyok benne, hogy pont olyan szarul érzitek magatokat abban a kapcsolatban, mint mi nők, amikor ezeket a szerepeket vesszük magunkra. Míg Pál apostol himnuszát mantrázzuk, nem kellene megfeledkeznünk arról, hogy a Szeretet himnusza nem az emberi kötődések nátrium benzoátja.
Mi, Te és én, kötődünk egymáshoz, s a ragasztó időnként feltépi a bőrünket. Ha mi ketten összetartunk, elég, ha egyikünk tudja ezt. Bár én néha úgy érzem, Drága Férfiak, s képviselőtök, Kedvesem, hogy bár: „words don’t come easy to you”, de belül azért mégis csak ott lapul a bölcsesség.
Egy szelet nyami torta nem tudja kifejezni a hálámat, hogy elfogadsz olyannak, amilyen vagyok! Hogy szolgálatodat néha a kétségbeesés tallérjaival akarom megfizetni, de Te nem dőlsz be ennek! Én tanulok, mint barom, „fejlődök”, kínlódok, folyton válok valakivé (vagy legalább is szeretnék), Te meg csak itt vagy, és itt vagy…jelen vagy.
Nézd, barátom! Én nem akartalak Téged! Isten látja lelkemet! Amikor pedig megnyílt az Ég, és szóltak fentről, hogy Te leszel, akit kijelöltek számomra, hát legszívesebben kifutottam volna a világból. Nem választott akaratként érkeztél az életembe, de aztán, olyan sok jót kaptam tőled-általad, amit a választott akaratokat képviselő férfiak még megközelítőleg sem tudtak az akkori közös életünkbe hozni. A Hang bizony tudta, hogy mit mond. Ma pedig halkan hallom a háttérben a basso continuo –t „beteljesedett, beteljesedett, beteljesedett.” Közben éljük a mindennapok kihívásait, gyötrelmeit, apróbb-nagyobb örömeit. Azt hiszem, mindkettőnket átgyúrt az élet, annak érdekében, hogy belső békénket meg tudjuk teremteni. Már csak annyit szeretnék „elérni”, hogy legalább neked ne kelljen félned tőlem. Ma este még zavarba hoztam, kiborítottam, sarokba szorítottam egy társadat. Nem vagyok rá büszke. Az idő múlik, az ok elfogy, és vége lesz annak a kapcsolódásnak is.
Ha megáldalak Téged ma, ezen az ünnepen, az minden Férfi javára legyen! S akit elátkoztam, Téged ne illessen!
Megölt virágot Nők Napjára nem szeretnék kapni. Elég nekem, ha láthatom az arcodon, hogy megelégedett és boldog vagy mellettem! No és persze általad az összes férfi.
Köszönöm, hogy vagytok!