Milyen érzelmekkel kötődünk?
Az előbbi posztban a "gyermek" (aki most felnőtt, és párkapcsolatban él), a szüleihez az aggódásán keresztül kötődik. A közhiedelem szerint az aggódás=szeretet. Így mindenképpen valami "pozitív" kötődésre gondolnánk ilyenkor. Ám ez teljes tévedés.
Ezt az aggódást kölcsönösen sugározzák egymás felé, és ez szorosra fűzi a szálakat szülő és gyermeke között - miközben ott az új kapcsolat, a házastárs. Igaz, vér nem folyik, (de ne csináljunk már úgy, mint a kis magyar gyámhatóság), - ez egy lassan ölő méreg. Bagatellizálásnak nincs helye!
A férfi, aki az anyjához kötődik, mondják: "egy nő mellett sem tud megmaradni." Férfiak nem sértődnek most meg! 
A női szakasz is így van ezzel. Ha meg tud maradni a "gyermek" a párja mellett, akkor alárendeli a párkapcsolatát a szülőjével való kapcsolatnak...
Hogyan öröklődik ez a dinamika?
Egész egyszerű: a "gyermek", aki felnőtt, és házastársa, párja van, de a szüleihez kötődik, magára hagyja a párját. Gyermekük/gyermekeik születnek. A "magára hagyott" fél a gyermekekbe "temeti magát", így hosszú évre el van intézve a dolog. Amikor a gyermek felnő (egyszerűbb az egyes szám), már van egy jó szoros kötés anya és ő közötte; vagy apa és ő közötte. A szülők krízisként élik meg, hogy gyermekük felnőtt, kirepült, ők pedig ott maradnak egymásnak, gyakran háttal állva. Gyakran van póráz a kirepülő madárkán! És a történet kezdődik elölről