Nevezetes nap ez a mai. Több oka is van annak, hogy így gondolom. Többek között ma este, napszentület után délről látszott sütni a Nap. E különös jelenséget egy sűrű, fehér felhő hozta, amint visszaverte a lenyugvó Nap sugarait – egyenest a hegytetői házikónkra. Lenyűgöző varázslat!
Nevezetes nap ez a mai, mert nem oly régen vásárolt új családtagunk, aki dr. Kott névre hallgat (vagy nem, ahogyan kedve tartja), első ízben lépett ki ketrece fogságából, és fedezte fel a kertet, ahol élni fog ezután egy ideig. Hogy meddig? – No, ezt inkább most ne is firtassuk. Bella kutyánk egy ideig kergette szegény jószágot, én meg a kutyát, és ha valaki látott volna bennünket, biztosan felvidult volna szomorú szíve. De én, mint aki értöget az állatok s a kisdedek nyelvén, hamar felhagytam az ostoba kergetőzéssel, és inkább játszani hívtam a kutyát. Dr.Kott így nyugalomra lelt a bokrok alatti komposztos dombon. Az este meg osont egyre lejjebb és lejjebb. Ijedten ocsúdtam fel: „jaj, a tyúk! kint ne maradjon éjszakára!” És rögvest keresésére indultam. Megtaláltam hamar a komposzt domb tetejére biggyesztett nagy cserép tetején kuporogva. Ült ott, mint egy szerzetes, gyönyörű palástjában, felkészülve az éjszakai kiülésre. Hamar begyűjtöttem a tyúkomat, ám ekkor, a kunyhóm tövében egy kicsiny madárkára lettem figyelmes. Ott ült csendben, megszeppenve, és engem figyelt. Elvittem hát doktoromat a helyére és visszatértem a kicsi madárpalántához. Felvettem őt a földről, mire ő valószínűtlenül nagyra tátotta a száját. – Hát legyem az nincs kéznél momentán – mondtam neki szilárd hittel, hogy biztosan érti a szavaimat. És valóban! Abba is hagyta a tátogást. Sétáltam vele ide, meg oda. Gondolkodtam, mitévő legyek?…De sajnos nem találtam rá módot, hogy Isten tervébe beleszóljak, és visszatettem oda, ahol megtaláltam. Abban a reményben vagyok, hogy majd valamelyik szülője megtalálja ezt a kis tollas jószágot, és juttat neki néhány, neki való falatot. Ám az is meglehet, hogy a korai kiröppenés az életébe fog kerülni. Nem lehessen azt előre tudni ember-halandónak, hogyan rendezi el a természet a kis rigó sorát. S e kis lény…csak hagyja, hogy vigye a sorsa, amerre szánja. Neki nem adatott meg a kísértés, hogy sorsán elmélkedjen, a lehetőségein gondolkozzon, és hogy megszerezzen valamit, vagy éppen elkerüljön valamit. Ő csak ül ott, és ki tudja, mire vár. Minden esetre meg sem fogja megpróbálni, hogy túllépje lehetőségei határait.
A mai napon kezembe fogtam tyúkmadaramat, akinek jóllétéért felelősséget vállaltam, és egy kis rigófiókát, aki sosem tartozott hozzám, és soha nem is fog. Mindkettő szabadságot talált nálam. Az egyiknek irányítom a sorsát, a másikét meghagyom Természet Anyánknak. Dr. Kott bízik bennem. A kis rigó nem. Azt hiszem, a rigónak van igaza.