Hogyan döntsek?
Mondhatom, az egyik legszebb emberi törekvés és tett, amikor egy romokban heverő házasságot a felek vissza tudnak hívni az életbe a sír széléről. És aztán újra feltámadnak a valódi érzések, mint összetartozás érzés, és kölcsönös felelősségvállalás. Mikor a kapcsolatotok füstölgő romjain csücsültök, az olyan, mint amilyennek én a közti létet elképzelem. A lélek már nincs ebben a világban, de még át sem kelt igazán. S reménytelenül bolyong két világ között. Még együtt éltek, egy otthonba tértek haza, de úgy érzitek, az az otthon üressé vált, és a szavaknak sincs többé töltése. Csak súlytalan döntéseket hoztok már jó ideje: mi legyen az ebéd vasárnap, és hová utazzunk a nyáron? Esetleg vesztek egy új szekrényt, mert a régi már megtelt, és nincs hová elhelyezni a filléres emlékeket. A gyerekeknek apró háziállatot vesztek, hogy legyen kit simogatni, legyen kire ráborítani a forgács mellett azt a sok-sok érzést, melyet az odafigyelés, a gondoskodás ébreszt fel az emberben. Azt is szeretnétek, hogy a gyerekek vállaljanak felelősséget ezekért a jószágokért, miközben ti saját lelkiállapototok épp a felelősség teljes elmúlásának oka és okozata.
S lelki szemeid horizontján felsejlik a hamis hajnal: egy új kapcsolat reménysége. Nem számolsz azzal, hogy látszatfelelősséget akarsz vállalni valamiért, ami még nincs. Egy másikkal, aki még számodra nem is létezik, ilyenkor minden könnyebbnek tűnik.
Úgy érzed, döntéshelyzetben vagy. Megyünk, vagy maradunk. Megyek, vagy maradok. És ez a két ördög járja őrült táncát a fejedben, miközben közöttetek a szavaknak már nincs többé töltése, és csak súlytalan és lényegtelen döntéseket hoztok már egy jó ideje. Esetleg zajosan veszekedtek naponta.
Az érzelmi oldal. Az érzelmek szemüvege, vajon mit látsz most rajta keresztül? Talán dühöt érzel egyik pillanatban, aztán mély csalódottságot. Aztán reménységet érzel, majd elutasítást kapsz. És ismét dühöt érzel, haragot, aztán mély csalódást. Ilyenkor talán tudatában sem vagy, hogy pont azt művelik veled az érzelmeid, amit a világon a legjobban utálsz: egocentrikussá tettek téged. Én vagyok, aki ezt elszenvedi, én vagyok a becsapott, az áldozat…Bocsánat, de nem erről volt szó!
Ha mégis fel szeretnéd támasztani a házasságodat, mert van még benned egy aprócska mag, a füledben egy sugallat, hogy nem kéne elrohanni, te is beláthatod, hogy a most benned dúló, csupa negatív érzelem alapján mindenféle döntést hozhatsz, csak megfelelőt nem.
Mi marad hát neked? Racionálisan kell döntened a sorsod felől. Abban a tudatban, hogy bár a személyes jólléted forog kockán, ez hatással lesz az egész családra, a párodra, a gyermekeid életére és sok, egyéb történésre, ami ez után következik az életedben.
Ki az a hülye, aki a „rossz” mellett akar dönteni? – kérdezhetnéd felháborodva. Azt hiszem, nyertél. Mert senki. Csakhogy: amit te most rossznak ítélsz meg, az a te nézőpontodból tűnik rossznak, és lehet, hogy más másképpen látja. Sőt: nem lehet, hanem biztos. Tehát, amikor azt hiszed, hogy az érzelmeid szemüvegén keresztül való világlátásod objektív valóság, akkor valójában becsapod magad. Lásd úgy magad, mintha egy csodálatos fényekben csillogó ünnepi szobába a kulcslyukon keresztül néznél be. Mivel tudnád bizonyítani magadnak, hogy az egészet látod, és nem csak annak egy szeletét? A kulcslyukon át a szőnyeg egy részletén fényes papírdarabkát veszel észre. Talán egy szaloncukor papírja az. És mit gondolsz te most? Azt, hogy az egész szoba csupa szemét. Milyen alapon fogod helyesen megítélni, hogy érdemes-e abba a szobába belépned, vagy jobb, ha csendben elosonsz?
Döntéshelyzet van. Ez biztos. Számodra biztos. De te a szobaajtón kívül kukucskálva, az érzelmeid szemüvegén keresztül lesve, vajon te most döntésképes vagy? Vagy lehet, hogy ehhez mégis be kellene menni abba fránya szobába?
És bemész a szobába. Vagyis kinyitod az ajtót elébb. Emlékszel? Már korábban megpróbáltad. Kísérletet tettél arra, hogy elvonszold magatokat párterápiára. De vagy el sem jutottatok odáig, vagy hasztalan volt a kísérletezés…
De milyen szándékkal mentél oda? Nem azzal, hogy feltámaszd a házasságod haló poraiból? Mert ha igen, akkor átugrottál egy fontos lépést.
Terápiára azért érdemes menni, hogy döntésképessé tudjunk válni. Ha azzal a szándékkal megyünk, hogy lemondunk a döntésről, akkor ne várjunk átütő eredményt. Legfeljebb csak a pénztárcánk lesz átütve, és lesz rajta egy nagy lyuk.
Egyszer hallottam egy történetet, egy nő mesélte, hogy hajdani párjával egyik párterapeutától a másikig mentek, hogy helyrehozhassák házasságukat, de egyik terapeuta sem ismerte fel, hogy a férje a nárcisztikus partner összes kritériumát kimerítette, és ezért mélységesen csalódott a párterápiában. Miért, mi van akkor, ha felismerik? Akkor is csak ott marad a döntéskényszer –a nőnek. Valaki attól kerül döntésképes állapotba, hogy „kiderül”, hogy a másik egy agresszív állat? Vagy: hogy rossz és főképp bűnös…és miatta tartanak ott, ahol? És akkor mindjárt tudunk dönteni? Ugye, belátható könnyen, hogy nem ez a helyes gondolati út!
A külső segítség igénybe vétele az ajtó kinyitásának felel meg. És miért lépsz abba a szobába? Hogy döntésképes állapotba kerülhess. Hogy kiállhass a saját fád mögül, a kulcslyukad mögül, hogy látva láss.
Nagy kihívás mindannyiunknak, hogy sok év után is azért legyünk valakivel, mert egyszerűen szeretjük, és nem azért, amilyen tulajdonságai vannak. Amikor egybe keltél vele, akkor sem a valódi tulajdonságai miatt mentél hozzá. Hiszen sokkal kevésbé ismerted őt, mint most sok-sok évvel később. Hoztál egy döntést, úgy, hogy nem voltál döntésképes. Az érzelmeid vittek és nem volt helye ott a rációnak. Ezt hívják szerelemnek. Akkor is kimaradt egy lépés: azt hitted, döntöttél. De valójában szerettél, feltétel nélkül. És az annyira felemelő volt. Emlékszel? Emlékezz!
Lehet, hogy van már mögöttetek 5-10-20 év házasságban eltöltött idő. Gyermekeitek vannak. Kisebbek, nagyobbak. És az élet kegyes volt hozzád eddig. Engedte, hogy ebben a szeretetben lebegjetek – döntés nélkül.
„Mindannyian tévedésből házasodtunk” (Eva-Maria Zurhorst: Szeresd magad és mindegy, kivel élsz c. könyvéből idézve)
Viszont a házasságotok még nem is érvényes igazán. Hiába a pap, a templom, az eskü, az anyakönyvi kivonat, sok év, a gyerekek. És milyen egy csalfa társasjáték! Egyest dobtál, és vissza kell lépned a döntés mezőre. Amit akkor könnyedén átléptél, átrepültetek vele a szerelem varázsszőnyegén. Most be kell pótolnod-pótolnotok!
A házassági krízishelyzetek igazi beavatások. Igazi szerek, ahol átléphetünk a túlsó partra. Az igai menyegző, násznép és egyéb külsőség nélkül. Egy mély, belső utazás. Együtt.
Nem valami dráma, tragédia, még akkor sem, ha az ötvenezredik terápiás ülésen kiderül, hogy transzgenerációs örökséget cipelsz. Ennek az örökségnek az a magja, hogy krízishelyzeteiteket már sok generáción keresztül drámának éltétek meg és nem beavatásnak, felszentelésnek.
Emlékezz! Hány olyan alkalom volt eddig a házasságotokban, ahol elmulasztottatok megjelenni a beavatáson? Krízishelyzetek, melyeket nem oldottatok fel, csak átléptetek rajta. Hányszor hitted-hittétek azt, hogy megúsztátok a döntés-mezőre való rálépést. Most meg elmennél terápiára, hogy valaki hozzáértő mentse meg a házasságotokat? Ki érthetne jobban ehhez, mint ti magatok? Igazán elszaladnál inkább, ahelyett, hogy kinyitnád az ajtót? Azt hiszem, te is érzed a helyes választ….
A házasság a döntéssel kezdődik. (Pál Feri). A házasságod most kezdődik!
Just do your best, Darling!
Ajánlom szeretettel a könyvet, mely segít neked, hogy kinyisd azt az ajtót! Eva-Maria Zurhorst: Szeresd magad, és mindegy, kivel élsz