A dédinagyi történetéből – melyet igyekeztem forrás hűen megörökíteni -, érezheti olvasó, hogy milyen ajándék is volt a családok számára az antibiotikus gyógyszerek feltalálása. Reménységet hozott a betegségek gyorsabb leküzdésére és számos betegség esetében, a halál elkerülésére. Az antibiotikumok megjelenése és elterjedése a köztudatban óriási lehetőségnek számított az életminőség javításában. (Bár azt érdekességként megjegyzem, hogy a Wiki szerint az első „gyógyszer” szintetikus anyagból készült).
Egyezzünk meg abban, hogy nem tápláljuk a butaságokat! Az antibiotikum nem azt jelenti, hogy „élet ellen” (való), hanem ez az elnevezés a baktériumokra jellemző szimbiotikus állapot felbontására, megszűntetésére utal.
Ha szeretnénk összekapcsolni legalább néhány láncszemet a régiből az újjal, meg kell emlékeznünk arról, hogy ezen gyógyszerek felfedezése lehetőséget jelentett az akkori ember számára.
És, ha kicsit tovább szemlélődünk, akkor ez, és aztán a többi pirula, orvosság, eszköz, módszer a lehetőség állapotából elmozdult a fejekben… és hatalommá vált.
Ez is lehet az oka annak, hogy minden olyan „természetes” élettani folyamat, mint a fogamzás, várandósság és szülés, gyermekágy…stb., és a kórházi protokoll között egyre nagyobb szakadék tátong. Hogy az ébredező kismamák egyre többen úgy érzik, hogy a „fehér köpeny” hatalmat gyakorol felettük, megcsonkítja a személyes felelősségüket, és gyakran mindenhatónak állítja be magát. Miközben az anyaság misztériuma és az ebből fakadó hatalom még mindig a nők kezében van. Csak már, vagy még kevesen vannak ennek tudatában.
Ez egy fantáziálás csupán. Te fogod megítélni, hogy igaz lehet-e. Azért én folytatom tovább:
Vajon rajtunk múlik, hogy a kórházi beavatkozásokban, illetve egyáltalán az orvosi és gyógyszeres beavatkozásokban lehetőséget látunk-e, vagy csak egy kényszert, amit mindössze ijedtségünkben, tehetetlenség érzésünkben választunk? Megtudjuk-e figyelni magunkon azt a tendenciát, hogy, amikor orvoshoz fordulunk, esetleg azzal a szándékkal tesszük-e, hogy rácsatlakozzunk az orvos „hatalmára”? És ettől mi is hatalmasak leszünk?
Úgy érzem, egy nagyon fontos kérdés most. Mert a fehér köpeny önelégült hatalommámora nem fog megváltozni csak azért, mert kimegyünk az utcára tüntetni, háborogni. Ez persze nem jelenti azt, hogy csendben kell maradni, és mindent eltűrni, de ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a radikális szemléletváltás még jó ideig várat magára.
Sok-sok nő vágyik gyermekáldásra. De hiába próbálkoznak természetes úton, nem fogannak meg. Akkor következnek a különböző beavatkozások. Akiknek így sem sikerül a várandósság, talán még a lehetőségek szintjén is el fogják utasítani a programot. Holott ezekben a fertilizációs programokban igenis van lehetőség gyermeket foganni. Az egy másik kérdés, hogy mibe kerül ez nekünk…anyagilag, de főképp lelkileg. Ha a lehetőségek szintjén tudunk maradni, akkor megtarthatjuk azt a fajta alázatot, mely az élet misztériumát megilleti, ezzel biztosítva, hogy mindvégig közel maradunk a fogantatás csodájához. Ellenben, aki a hatalomra csatlakozik rá, elveszíti a titokkal való kapcsolatát.
A titokkal való kapcsolat elveszítésének pedig számos negatív következménye lehet a továbbiakban a gyermekünk nevelésekor, fontos döntések meghozatalakor. Hiszen, magunk is hajlamosak leszünk elhinni, hogy mindenhatóak vagyunk.
Ezért, a régi és az új összekapcsolását nem a kategorikus elutasításban látom, hanem abban, hogy a régiből átemeljük a ráhagyatkozás képességét. Újra elfogadjuk magunkban, hogy nem vagyunk tökéletesek, mindenhatóak, és újra megtanulunk együtt élni a veszteség lehetőségével.
Ugye, te sem szívesen mész olyan orvoshoz, aki egyszer csak azt mondja: „nem tudom meggyógyítani”? Vagy azt mondja: „Nem tudom, mi lesz belőle, de egy próbát megér.” Nehezen fogsz olyan dokit találni, aki ezt ki meri mondani! Kevesen vannak, de ők az igazi orvosok, akik szintén birtokolják az alázatot, el tudják viselni a veszteség közelségét, így közel vannak a titokhoz.
Az, hogy a lehetőség idővel hatalommá formálódott át, az oka annak, hogy egyes orvosok mindenre megoldást látnak a gyógyszerekben és a korszerű módszerek alkalmazásában, (vagy legalább is úgy csinálnak), holott tudjuk egészen pontosan, hogy messze vagyunk a tökéletes megoldásoktól. A nem kívánt, és gyakran súlyos mellékhatásokat más gyógyszerekkel igyekeznek elnyomni, megszűntetni. És nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mindez történik egy profitorientált lelkületű világrendben…
Az utóbbi hónapokban az élet keményen tanított engem arra, hogy a korszerű orvostechnikai eszközök és gyógyszerek alkalmazása pusztán lehetőség, de nem a végső megoldás. Az egyik ember megragadja ezt a lehetőséget és felmászik rajta, a másik embernek pedig nem sikerül. És akkor vagyunk az élet titkához a legközelebb, amikor a miértekre nincs válasz.